Ugrás a tartalomra

Projektismertetés

A Pécsi Tudományegyetem, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara illetve a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. alkotta konzorcium összesen 640 millió forint, 100 %-ban vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Uniótól 2015. júliusában a TÁMOP-4.2.1.C-14/1/KONV-2015-0010 azonosító számú, „Tudás-Park” létrehozása a Pécsi Tudományegyetem bázisán című projekt megvalósítására. A projekt célja a Pécsi Tudományegyetem bázisán a 21. század követelményeinek megfelelő komplex, a verseny-, a civil, és az állami szféra szereplőivel együtt, hálózatos formában működő kutatás-fejlesztési, innovációs, technológia transzfer és hasznosítási rendszer kifejlesztése és működtetése, a gazdasági és társadalmi fejlődést megalapozó nemzetközileg versenyképes tudásbázis létrehozása, a hazai és nemzetközi szinten hatékony tudás- és technológia-transzfer együttműködések előmozdítása, az eredményeket intenzíven hasznosító, innovatív vállalatok régiós szerepvállalásának támogatása. A Pécsi Tudományegyetem stratégiai célja, hogy Magyarország első vállalkozó tudományegyeteme legyen, melynek fő bázisát az innovációs és vállalkozásfejlesztési feladatokkal kibővülő Szentágothai János Kutatóközpont szolgáltatja.

Az egyetemi tudásbázis jelentős K+F+I potenciállal rendelkezik és a gazdasági szereplők számos szolgáltatásra tartanának igényt, a felsőoktatási-vállalati együttműködések száma azonban jelenleg alulmúlja a kívánt léptéket. Ennek oka sok esetben az, hogy az egyetemi kutatások nem a piaci igényeknek megfelelő irányba haladnak, míg a vállalatok kutatás-fejlesztési igényei nem jutnak el a kutatócsoportokhoz. Egy a régió innovációs szereplőinek együttműködésén alapuló Tudás-Park kialakítása szükséges ahhoz, hogy hatékonyan kielégítsük a kutatói szféra, valamint gazdálkodó szervezetek komplex innovációs szolgáltatási igényeit. A szakmai munka a konzorciumi partnerek összehangolt tevékenységeinek sorából épül fel. Ennek nagyon fontos része a vállalati kapcsolatok révén az egyetem szellemi termékekeihez, K+F tevékenységéhez kapcsolódó hálózat kialakítása. A projekt fő bázisa a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja. A stratégiai célkitűzés a „Triple Helix” modellnek megfelelően a Dél-Dunántúli régió gazdasági-társadalmi fejlődésének elősegítése, a régió szereplőinek bekapcsolása a nemzetközi tudományos és gazdasági vérkeringésbe. A konzorcium célja továbbá, hogy erősítse az egyetemi – versenyszféra – állami szféra – civil társadalom közötti együttműködést, interakciót annak érdekében, hogy a tudományos kutatások választ adhassanak valós társadalmi-gazdasági problémákra, kihívásokra. Az intézményi technológia transzfer szolgáltatási rendszerének fejlesztése a gazdaságélénkítő hatásával hozzájárul a hosszú távú foglalkoztatási célok megvalósításához. A projekt hatására, a gazdasági szereplők és az egyetem közötti együttműködések hatására képzettebb, a munkaerő-piaci igényeknek jobban megfelelő munkaerő jön létre, mely által bővül a régiós foglalkoztatás és javul a régió gazdasági versenyképessége is. Az innovatív gazdaság fejlesztése pedig munkahelyteremtő képességén keresztül önmagában javítja a régiós foglalkoztatást. A projektben megfogalmazott célok és részcélok teljesülése esetén a várható társadalmi és gazdasági előny mindenekelőtt az innovációs láncok kidolgozásában és fejlesztésében, a tudástranszfer erősödésében és a kutatói-vállalati kapcsolatok bővülésében jelentkezik. Igen fontos további társadalmi gazdasági előny, a gazdasági, munkaerő piaci szereplőkkel való kapcsolattartás intenzitásának növelése és a felsőoktatás tudományos közeghez való csatlakozása. Az intézményi technológia transzfer szolgáltatási rendszerének fejlesztése a gazdaságélénkítő hatásával hozzájárul a hosszú távú foglalkoztatási célok megvalósításához.

 

A projekt keretében megvalósuló tevékenységek:

  • K+F+I, tudástranszfer, tudásmenedzsment szolgáltatások fejlesztése és biztosítása a kutatók, illetve a térségbe települt vállalkozások, civil és szakmai szervezetek számára
  • a kiemelt kutatási területek előkészítése, minőségi fejlesztése, monitoringja és értékelése
  • a PMJV, a PTE valamint a PBKIK hosszú távú K+F+I együttműködését biztosítani tudó szervezeti keretek kialakítása
  • az intézmények képzési és kutatási kompetenciáinak felmérése alapján a felsőoktatási intézmények és partnereik közötti együttműködés új formáinak kidolgozása
  • a tudás- és technológiatranszferrel kapcsolatos tevékenységek előkészítése
  • a megfelelő partnerek megkeresése, stratégiai szövetségek kialakítása
  • a technológia–transzfer tevékenység kiegészítése, továbbfejlesztése
  • a K+F+I eredmények gazdasági és társadalmi hasznosításának elősegítése és közvetítése az oktatásba
  • az eredmények bemutatása rangos hazai és külföldi folyóiratokban, szakkönyvekben, ismeretterjesztő kiadványokban, honlapokon, szakmai internetes lapokban, nyomtatott médiában, egyéb releváns médiumokban
  • a szakmai tevékenységhez kapcsolódó felmérések, kutatások, módszertanok, tartalomfejlesztések, képzések kidolgozása és lebonyolítása, innováció-menedzsmenttel és tudástranszferrel kapcsolatos szakmai konferenciákon való részvétel biztosítása

 

A PTE projekt szakmai megvalósításában résztvevő szervezeti egységei:

 

Konzorciumi partnereink: